EL: tisztes vereséget szenvedett a Steaua Londonban


-A A+

Nem érdekelt egyetlen romániai csapat sem az európai kupák pénteken 13 órakor kezdődő nyon-i sorsolásán, ugyanis utolsóként a Bukaresti Steauának is búcsúznia kellett csütörtökön este az Európa-liga küzdelmeitől. A fővárosi bakák 3-1-re kaptak ki Londonban a BL-címvédő Chelseatól és 3-2-es összesítéssel kiestek. A BL-sorsolás 13 órakor, az EL-sorsolás 13.40-kor kezdődik.

Egy hete a Bajnokok Ligája-címvédő Chelsea kisebb meglepetésre 1–0-ra kikapott a Steauától, de a két csapat játékerejének ismeretében továbbra is a párharc esélyesének számított.

A Steaua ezúttal is masszív együttes benyomását keltette, az első nagyobb helyzet is a vendégeké volt. Raul Rusescu lépett ki a Chelsea védői között a 13. percben, a kapu bal oldalába akart csavarni, de Petr Cech vetődve szögletre mentett.

A játék képe alapján úgy tűnt, mintha a Chelsea számára az első félóra után indult volna a találkozó, a 34. percben a vezetést is megszerezték a londoniak. Mata játszott össze az előre törő Ramiressel, majd a spanyol támadó Ciprian Tătărușanu lába között ellőtte a labdát, amely a bal kapufát is érintve kötött ki a kapuban. 1–0mata

A vezetéstől még inkább lendületbe jött a Chelsea, amely Fernando Torres és Eden Hazard révén veszélyeztetett, de hol az irányzék hibádzott kissé, hol Tătărușanu volt a helyén. Az első félidő hosszabbításában egyenlített a Steaua: jobb oldali szöglet után nagy kavarodás alakult ki a bal kapufánál, Tănase közelről leadott lövését még védte Cech, de Vlad Chiricheș a léc alá bombázott. 1–11930655 w2

Ez a figyelmetlenség azt is jelentette, hogy két gólra volt szükség a Chelsea-től a továbbjutáshoz. Ennek a felét John Terry vállalta magára, az 58. percben bal oldali szabadrúgás után egyedül érkezett a rövid sarokhoz, és a kapufát is érintve fejelt a hálóba. 2–11930666 w2

Az újabb gól megint felpörgette a Chelsea-t, amely kisvártatva megszerezte a számára létfontosságú harmadik találatot is. Mata passzát Hazard tette Torreshez a tizenhatoson belül, aki egyet tolva ballal kilőtte a bal alsót. 3–11930668 w2

A spanyol támadó ezután is főszerepben maradt, először gyanús körülmények között esett el, ezért azonban még nem járt büntető, nem úgy mint Hazard buktatásáért. Torres azonban a lécre vágta a labdát, a hátra levő percekben pedig már nem változott az eredmény. 3–2-es összesítéssel a Chelsea jutott a legjobb nyolc közé.

LAZIO–STUTTGART 3–1

Az amúgy sem túl biztató helyzetből induló Stuttgart hamar teljesen esélytelenné vált a továbbjutásra. Az első meccset 2–0-ra megnyerő Lazio a zárt kapus visszavágón már a 8. percre megduplázta előnyét, a cseh Libor Kozák talált be kétszer egymás után. 2–0

A rómaiaknak csupán Federico Marchetti sérülése adott okot aggodalomra, az Ogenyi Okazaki életveszélyes hazaadása után tisztázó kapust Vedad Ibisevic olyan szerencsétlen mozdulattal rúgta fejbe, hogy Marchettit a biztonság kedvéért kórházba szállították kivizsgálásra.

A Stuttgartnak öt gólt kellett volna szereznie a továbbjutáshoz, ám csak egy sikerült neki. Erre az egyre viszont büszkék lehetünk, hiszen Hajnal Tamás lőtte, aki egy röviden kifejelt labdát ballal juttatott a hálóba. 2–1hajnal

A magyar középpályást a 74. percben lecserélte Bruno Labbadia, így már nem volt a pályán, amikor Kozák a hajrában megszerezte harmadik találatát is, beállítva a 3–1-es végeredményt. Egy olasz csapat tehát lesz a legjobb nyolc között a második számú európai kupában, német viszont nem.

NEWCASTLE–ANZSI MAHACSKALA 1–0

A múlt heti moszkvai 0–0-t látva az angliai visszavágón sem lehetett többre számítani a Newcastle–Anzsi Mahacskala összecsapáson. Az ezúttal „csak” öt franciával kezdő Newcastle a hazai pálya előnyét élvezve irányította a játékot az első negyvenöt perc során, tiszta lövőhelyzetet viszont nem nagyon tudott kialakítani a fegyelmezett orosz védelemnek „köszönhetően”. A vendégek – leginkább egy-két hazai hiba után – Samuel Eto’o és Odil Ahmedov révén betalálhattak volna, de nekik sem sikerült eltalálni a kaput.

Alig néhány perccel a második játékrész kezdete után a marokkói Mehdi Karszela-González hét perc alatt két, egyébként jogos sárgát kapott, így az Anzsi emberhátrányban volt kénytelen folytatni a mérkőzést.

Érthetően a „szarkák” ezután is fölényben voltak, igazi nagy helyzet viszont megint az Anzsi előtt adódott. Előbb Eto’o szinte az alapvonalról bivalyerős lövést adott le, amit Rob Elliot kapus bravúrral védett a röviden. Nem sokkal a lefújás előtt Mbark Buszufa szabadrúgásból szétforgácsolta a kapufát 18 méterről.etoo

Már a hosszabbításra készülődhettek a felek, de a Newcastle tökéletesen időzített: épp a jelzett hosszabbítás leteltekor Sylvain Marveaux a jobb oldalról ballal remekül adott középre, ahol Papiss Cissé a védőjét megelőzve a kapu bal oldalába bólintott – továbbjuttatva csapatát a legjobb nyolc közé. 1–0

FENERBAHCE–PLZEN 1–1

A Fenerbahce az első félidő hajrájában szerezte meg a megnyugvást jelentő vezető gólt a Plzen ellen: Cristian futott el a jobb oldalon az alapvonalig, ártalmatlannak tűnő visszagurítását egymást „túllicitálva” bénázták el a cseh bekkek, így a csereként beálló Salih Ucan már könnyedén a hálóba lőhetett. 1–0fener

Vladimír Darida egy lapos átlövésgóllal egyenlített az ürességtől kongó Sükrü Saracoglu Stadionban (az UEFA haragját kivívó Fener ismét zárt kapuk mögött játszott szurkolói rendbontás miatt) 1–1, de több gól nem esett, a plzeni oroszlánbarlangban nyerő törökök bejutottak a nyolc közé.

BORDEAUX–BENFICA 2–3

Egygólos hátránya ledolgozásában bízva lépett pályára hazai környezetben a Bordeaux, ám a Benfica az első félóra végén nagyon nehéz helyzetbe sodorta a franciákat. A 30. percben ugyanis egy bal oldali szöglet után Jardel juttatta vezetéshez a portugálokat. 0–1

A szünet előtt már nem született gól, így a vendégek egy, összesítésben kétgólos előnnyel mehettek pihenőre.

A második félidőben a hazaiak bár próbálkoztak becsülettel, az idő múlásával egyre hitehagyottá váltak támadásaik. A 74. percben ugyan sikerült Cheick Diabatének egyenlítenie (1–1), ám egy perccel később megint megrázta magát a Benfica, és a csereként pályára lépő Óscar Cardozo szépségdíjas találata után végleg eldőlt a továbbjutás sorsa. 1–2benfica

Az utolsó percek még tartogattak két találatot: a hazaiak Jardel öngólja révén megint egyenlítettek (2–2), de ennek sem örülhettek sokáig, ugyanis Cardozo egyéni akció után beállította a 3–2-es végeredményt. A portugálok kettős győzelemmel jutottak a legjobb nyolc csapat közé.

LABDARÚGÓ EURÓPA-LIGA, NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK

  • RUBIN KAZANY (orosz)–LEVANTE (spanyol) 2–0, továbbjutott: a Rubin, 2–0-s összesítéssel
  • ZENIT (orosz)–BASEL (svájci) 1–0, továbbjutott: a Basel, 2–1-es összesítéssel
  • INTERNAZIONALE (olasz)–TOTTENHAM (angol) 4–1, továbbjutott: a Tottenham, 4–4-gyel, idegenben szerzett góllal
  • LAZIO (olasz)–STUTTGART (német) 3–1, továbbjutott: a Lazio, 5–1-es összesítéssel
  • BORDEAUX (francia)–BENFICA (portugál) 2–3, továbbjutott: a Benfica, 4–2-es összesítéssel
  • FENERBAHCE (török)–PLZEN (cseh) 1–1, továbbjutott: a Fenerbahce, 2–1-es összesítéssel
  • NEWCASTLE UNITED (angol)–ANZSI MAHACSKALA (orosz) 1–0, továbbjutott: a Newcastle, 1–0-s összesítéssel
  • CHELSEA (angol)–BUKARESTI STEAUA (román) 3–1, továbbjutott: a Chelsea, 3–2-es összesítéssel

A Bajnokok Ligája 13 órakor kezdődő sorsolását a német Bayern München és Borussia Dortmund, a francia PSG, a spanyol Real Madrid, Barcelona és Málaga, a török Galatasaray, valamint az olasz Juventus várja. Azonos országbeli csapatok és azonos csoportból továbbjutott csapatok is összekerülhetnek, kiemelés nincs, tehát itt már nem érvényesek a nyolcaddöntő korlátozásai. Az első mérkőzéseket április 2-án és 3-án, a visszavágókat április 9-én és 10-én bonyolítják le.bl640

Az Európa-liga nyoni negyeddöntő-sorsolását az orosz Rubin Kazany, a svájci Basel, az angol Tottenham, Chelsea és Newcastle, az olasz Lazio, a portugál Benfica és a török Fenerbahce várhatja. A BL-lel azonos szabályok érvényesek, tehát összekerülhetnek azonos országbeli, avagy azonos csoportból továbbjutott klubok. Az első mérkőzéseket április 4-én, a visszavágókat április 11-én játsszák.

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X