FRISSÍTVE - Leégett a nagyváradi görögkatolikus püspöki palota


-A A+

FRISSÍTVE: Éjjel fél egy körül sikerült eloltani a nagyváradi görögkatolikus püspöki palotánál keletkezett tüzet. Az épület leégett, áldozata nem volt a lángoknak.

A tűz 21.30 óra körül keletkezett, a lángok erőteljesen csaptak fel az épület tetőszerkezetén. Az oltás során a Mihai Pavel utcai szomszédos házat lakóit evakuálták, ők később visszatérhettek otthonaikba.

Az oltást nehezítette, hogy a Szent László (ma Unirii) téri tűzcsapok közül három nem működött, mint azt Camelia Roşca, a Körösvidéki Katasztrófavédelmi felügyelőség szóvivője a digi24 hírtelevíziónak elmondta, a Sebes-Körösből szivattyúztak vizet az oltáshoz.

Mintegy 1300 négyzetméter vált a lángok martalékává, beomlott az épület teteje és ledőlt az egyik torony, feltehetően belseje károsodott.

A püspökségnek otthont adó épületet 1903–1906 között építették ifj. Rimanóczy Károly tervei alapján, azt 1992-ben kapta vissza a görög katolikus egyház, a megyei könyvtár végleges kiköltözése után, 2004-ben vette ténylegesen birtokba.







EZT OLVASTA MÁR?

X