Könnygázzal oszlattak el a csendőrök egy tömegverekedést Háromszéken


-A A+

Könnygázzal akadályoztak meg egy tömegverekedést a háromszéki csendőrök a szotyori falunapokon. A csípős gázból jócskán jutott a verekedésben ártatlan nézelődőknek is, ezért a helyiek eltúlzottnak tartják a csendőrök beavatkozását.

A Sepsiszentgyörgyhöz tartozó település ünnepén a mulatozás közben, régi ellentéteik miatt összeszólalkozott két férfi, majd a szóváltáshoz még hét-nyolc helybéli is csatlakozott. A falunapok biztonságát szavatoló csendőri alakulat ekkor közbelépett, próbálták megfékezni a kialakuló tömegverekedést, ezért könnygázsprayjel oszlatták el a hangoskodókat. Szemtanúk beszámolója szerint a csípős gáz szétterjedt az ünnepség helyszínén, sokan érzékelték a gázt, köztük kisgyerekek is.

Az esemény biztonságát a Brassó megyei, Burebista mozgó csendőralakulat biztosította, amelynek szóvívője, Adrian Stoian ezredes a sajtónak azt mondta: a szotyori falunapon 200-300 személy vett részt, és amikor a két férfi összeszólalkozott, és többen is csatlakoztak a szóváltáshoz, a helyszínen lévő csendőrök megpróbálták szétválasztani őket, de a társaság fenyegetően a rendfenntartók ellen fordult, ekkor használták a szolgálati könnygázsprayt.

A csendőralakulat szóvivője szerint ez a könnygázspray kis hatósugarú, egyméteres távolságban érzékelhető, ugyanakkor előfordulhat, hogy a szél elvitte a gázt, amelyet alacsony koncentrációban érezhettek a környéken lévők is, viszont senkinek nem eshetett baja. Az incidens után viszont többen is úgy nyilatkoztak, hogy túlzottnak tartják a csendőrök közbeavatkozásának módszerét.








EZT OLVASTA MÁR?

X