FRISSÍTVE - Részleteket tudtunk meg a Hargita megyében történt balesetről


-A A+

Súlyosnak tűnő baleset történt péntek este Hargita megyében, Csíkdánfalva és Csíkmadaras között – számolt be egy arra autózó olvasónk. FRISSÍTÉS: Részleteket tudtunk meg a rendőrségi szóvivőtől.

A csíkdánfalvi sofőr túl sok részlettel nem tudott szolgálni, de a baleset súlyosságára utalhat, hogy a telefonjával készített felvétel szerint legalább három mentőautó érkezett a helyszínre.

Két gépkocsi ütközhetett össze, az egyik az út melletti réten állt meg, a másik autótól mintegy 200 méterre. „Az egyik jármű mellett öt személy állt, és elemlámpával világították egyikük lábát. Egy nő pedig a fejét fogva szaladgált körbe-körbe. Öt perc alatt a rendőrök is kiérkeztek” – számolt be a fiatalember.

FRISSÍTÉS: A Hargita megyei rendőrség szóvivője, Gheorghe Filip a Maszolnak elmondta, a balesetet az okozta, hogy az egyik jármű vezetője egy gumidefekt miatt lesodródott a sávjáról, és nekicsapódott a szemből érkező, szabályosan közlekedő gépkocsinak. Senki sem sérült meg. "Két kiskorút a Csíkszeredai Megyei Kórházba szállítottak kivizsgálásra. De csak azért, mert ezek az előírások" – magyarázta. Hozzátette: a rendőrség az egyik sofőr önhibáján kívül történt, anyagi károkkal járó balesetként zárta le az ügyet.








EZT OLVASTA MÁR?

X