Két magyar sztársportoló erőszakolhatott meg egy 11 éves kislányt
Hónapokon keresztül létesíthetett szexuális kapcsolatot egy 11 éves kislánnyal két ismert vízilabdázó, egyikük állítólag olimpiai bajnok, a másik egy családos apa. A gyermek szülei feljelentést tettek, a rendőrség nyomozást indított.
A Blikk számolt be róla elsőként, hogy két magyar sztársportoló hosszú hónapokon keresztül szexuális kapcsolatot folytatott egy akkor mindössze 11 éves kislánnyal. Az áldozat jelenleg 13 esztendős.
A lap úgy tudja, a gyermek eleinte próbálta eltemetni magában a történteket, de később előállt, és egy saját kézzel írt levélben nevezte meg zaklatóit, és az aktusok helyszíneit, körülményeit részletezte. A levelet a család egyik ismerősének adta át, amit csatoltak a rendőrségi feljelentéshez. A rendőrség „szexuális erőszak bűntett gyanúja miatt indított nyomozásban vizsgálja” a történteket, kiemelten kezeli az esetet.
A TV2 Tények információi szerint az elkövetők vízilabdázók, egy olimpiai bajnokról és egy családos apáról van szó. Az eset pedig egy Budapesthez közeli sportegyesületben történt – derítette ki a Bors, aki arról ír, hogy a kislányt saját edzője és egy másik vízilabdázó erőszakolhatta meg.
A Blikk megkereste a kislányt képviselő ügyvédet, aki elmondta, régóta tevékenykedik a jogi pályán, de ennyire durva üggyel még sohasem találkozott. „Egyrészt magánemberként felháborít a történet. Én is apa vagyok, borzasztóan érzékenyen érint, ha gyerekekkel csinálnak valamit. Másrészt a kislány nekem részletesen elmondta, mit tettek vele a zaklatók” – fogalmazott a lapnak dr. Gerencsér András, aki szerint a „legbrutálisabb felnőttfilmeket” idézte a kislány beszámolója.
A magyarországi törvények értelmében ha a vádak beigazolódnak, tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak 5–15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Nem számít, hogy a szexuális kapcsolatot erőszakkal vagy az áldozat beleegyezésével létesítették, mivel Magyarországon a beleegyezési korhatár 14 év.
- 34919 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34921 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34922 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34923 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34924 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34924 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni