Kipróbáltuk Gyimesfelsőlokon az ország leghosszabb bobpályáját


-A A+

Sorban álltak az érdeklődők vasárnap Gyimesfelsőlokon az ország leghosszabb bobpályájának megnyitásakor. Kipróbáltuk, és elmondhatjuk: kell ugyan egy nagy lélegzetvétel, mielőtt a lesiklásra rászánjuk magunkat, de az 1300 méter megtétele felejthetetlen élményt nyújt.

Az országban egyedülálló, egész évben használható bobpályát a két gyimesfelsőloki sípálya közé építette egy helyi vállalkozó. Romániában csak Bușteni-ben van hasonló létesítmény, de az mindössze 300 méter hosszú.

Egy lecsúszás ára felnőtteknek 15 lej, gyerekeknek 12 lej a kétszemélyes kocsikban.  Beüléskor részletesen elmagyarázzák a használati szabályokat: a pályán megállni tilos, a két, oldalt elhelyezett kar előre tolásával a bob gyorsul, hátrahúzásával lassul, a kötelező minimális követési távolság 25 méter.

A bobokat egy felvonó húzza fel az indulási pontra. Elsőre óvatosak voltunk, főleg amikor felgyorsult, a kanyarokban pedig bedőlt a kocsi, amitől az volt az érzésünk, hogy lerepülünk a pályáról. Ám a szerkezet biztonságos, nagyon jól és változatosan megépített pályán lehet leereszkedni, amelyen még alagút is van. A gyerekek is imádták, az adrenalin és sebesség kedvelőinek felejthetetlen az élmény.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X