Horrormódszerekkel rabolta ki az olasz házaspárt egy román bűnbanda


-A A+

Őrizetbe vettek az olasz hatóságok három román állampolgárt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy megkínoztak, majd kiraboltak egy idős házaspárt. A bűnbanda negyedik – olasz állampolgárságú – tagját még körözik. Matteo Salvini belügyminiszter gratulált a rendőröknek.

Az olasz sajtóbeszámolók szerint a rablótámadás Lancianóban történt. A négy férfi egy ismert sebész villájába tört be, és a széfet keresték a nagy zsákmány reményében. A 69 éves orvost és a feleségét ártalmatlanították, majd vallatni kezdték őket a páncélszekrény hollétéről.

A házban nem volt széf, de ezt a rablók vonakodtak elhinni, ezért ütlegelni kezdték a házaspárt. Mivel ez sem vezetett eredményre, kínzással folytatták. A nőt azzal fenyegették, hogy levágják a fülét, ha nem árulja el, hol tartják a vagyonukat. Nem tudtak meg semmit, ezért a fenyegetésüket beváltották, és levágták az asszony fülét.

A rablóbanda végül 3400 euró készpénzzel távozott a villából. A félholtra kínzott házaspár a sürgősségre került, mindketten hosszas kórházi kezelésre szorulnak. A nő fülét minden igyekezet ellenére nem sikerült visszavarniuk az orvosoknak.

A négy támadó közül hármat sikerült rövid idő alatt őrizetbe venniük az olasz hatóságoknak. Matteo Salvini belügyminiszer Twitteren gratulált a carabinieriknek. „Ezeknek a bestiáknak a börtönben kell rohadniuk” – írta a politikus.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X