FRISSÍTVE - Elfogtak a balesetben meghalt négytagú család kifosztóit


-A A+

Életét vesztette vasárnap hajnalban autóbalesetben egy házaspár és két gyermekük. Néhány órával a tragédia után a Dolj megyei lakásukat ismeretlenek kifosztották – számoltak be vasárnap délután a hírtelevíziók. FRISSÍTÉS: A tetteseket elfogták.

A baleset Calafaton történt a DN56 jelzésű úton. A család autója nagy sebességgel egy útszélre lehúzott, bolgár rendszámú nyerges vontatónak ütközött. A Q7-es Audi eleje befúródott a kamion pótkocsija alá.

A család összes tagja a helyszínen életét vesztette: a 47 éves családfő, a 38 éves felesége, egy 10 éves kisfiú és a 14 éves nővére. A nyerges vontató vezetőfülkéjében alvó bolgár sofőr nem sérült meg.

A tragédiából azonban egyesek nyerészkedni akartak: ismeretlen személyek – akik vélhetően értesültek a balesetről – a nap folyamán kirabolták a család maglaviti (Dolj megye) lakását. Az elhunyt családfő testvére a sajtónak elmondta, a tolvajok felfeszítették az ajtót, és értékes javakkal távoztak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

FRISSÍTÉS: A rendőrség őrizetbe vett három személyt, akiket a lakás kirablásával gyanúsítanak. A 16 és 23 év közötti fiatalok összesen 7200 lej értékben loptak el javakat,többek között egy laptopot, két tabletet és ékszereket. A gyanúsítottak megerősítették: értesültek a család tragédiájáról, és tudták, hogy senki nem tartózkodik a lakásban.








EZT OLVASTA MÁR?

X