Előzetes letartóztatásba helyezik a tíz személyt megsebesítő ámokfutót
Előzetes letartóztatási parancsot adott ki hétfőn a brăilai törvényszék annak a 20 éves fiatalembernek a nevére, aki vasárnap tíz személyt sebesített meg, köztük két kiskorút.
A tettes neve Marius Valentin Parfenie. A brăilai rendőrség szóvivője, Laura Dan arról tájékoztatott, hogy a fiatalembert 2017-ben hat hónapra nevelő célzatú felügyelet alá helyezte Brăila bírósága erőszakos cselekedetek miatt, amelyeket még kiskorúként, 2015-ben követett el. Apjával együtt ugyanis vasrúddal vertek meg egy férfit, aki súlyos sérülésekkel került a kórházba. Marius Valentin Parfenie apját emiatt 8 hónap szabadságvesztésre ítélték.
A jelenleg 20 éves fiatalember vasárnap hét perc alatt tíz ember sebesített meg, köztük egy 11 éves, valamint egy 13 éves gyermeket. Az első segélyhívás 12:45-kor érkezett a rendőrségre, egy nő jelezte, hogy egy fiatalember megkéselt egy férfit, majd autón elhajtott. 12:50-kor újabb hívás érkezett az 112-es számra, ezúttal egy férfi betelefonáló jelentette, hogy a város körgyűrűjén egy személygépkocsi két személyt elütött, majd elhagyta a baleset helyszínét. A harmadik segélykérő hívás 12:52-kor történt, a betelefonáló ekkor már arról számolt be, hogy az autó a bevásárlóközpont bejáratának ütközött.
A bevásárlóközpont parkolójában az ámokfutó hét személyt sebesített meg. 0,37mg/l légalkohol-koncentrációt mutattak ki a leheletéből.
- 33075 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33077 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33077 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33078 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33080 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33080 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni