Porig égtek Gyurcsány Ferenc pártjának irodái


-A A+

Teljesen megsemmisültek a Demokratikus Koalíció (DK) irodái a szombat délutáni budapesti tűzben - tájékoztatta a párt szóvivője, Rónai Sándor az MTI-t.

A közlemény szerint a DK azt a tájékoztatást kapta, hogy a Teréz körúti tűz elsősorban az épület 5. emeletét érintette, ahol a párt irodái is voltak. A tető beomlott, falak dőltek ki, a berendezés elégett. A DK irodái teljesen megsemmisültek, az anyagi kár jelentős, senki nem sérült meg a tájékoztatás szerint.

A katasztrófavédelem korábban az MTI-vel azt közölte, hogy kigyulladt egy négyemeletes irodaépület tetőszerkezete a főváros VI. kerületében, mintegy négyszáz négyzetméteren égett a tűz. A tűzoltók tíz járművel vonultak ki a helyszínre, a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett kilenc vízsugárral oltották el a lángokat.








EZT OLVASTA MÁR?

X