Hatalmas értékű, ellopott Picasso-festményt rejtegettek Tulcea megyében


-A A+

Egy Tulcea megyei erdőben ásták el az évszázad műkincsrablásának nevezett múzeumi betörés romániai elkövetői zsákmányuk egyik legértékesebb darabját, egy 15 millió dollárra becsült Picasso-festményt.

A Tête d'Arlequin (Harlequin fej) című festmény 2012 októberében tűnt el a rotterdami Műcsarnokból, további hat nagy értékű festménnyel együtt. A műkincsrablással három romániai (a Duna-delta környékéről származó) férfit állítottak 2013-ban bíróság elé, de a zsákmány azóta sem került elő. Becslések szerint az ellopott Picasso-, Matisse-, Monet- és Gauguin-festmények összértéke meghaladja a százmillió eurót.

Az ellopott Picasso-festményt egy Hollandiában élő román írónő adta át a hét végén a román hatóságoknak. Mira Feticu korábban regényt írt az évszázad műkincsrablásáról. Elmondta: november 6-án kapott egy névtelen levelet a műalkotás őrzésével megbízott személytől. Az illető részletesen leírta, hol van elrejtve a festmény, és fényképeket is csatolt a rejtekhelyről. „Azzal indokolta levelét, hogy elege van már a megbízatásából, szeretné, ha ez a történet véget érne” – nyilatkozta a sajtónak Mira Feticu.

 
 

A nő előbb a hollandiai rendőrséget értesítette a névtelen levélről, de nem vették őt komolyan. Ezért egy holland íróval együtt Romániába utazott, és felkeresték a levélben leírt helyszínt. A Tête d'Arlequin című festmény elő is került a föld alól. Mira Feticu a műalkotást a bukaresti holland nagykövetségre vitte, ahonnan a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészéghez (DIICOT) került.

Az ügyet jelenleg a DIICOT és a román rendőrség vizsgálja. A festmény elküldték a Művészeti Múzeumba szakvéleményezésre.








EZT OLVASTA MÁR?

X