Dulakodás tört ki Bukarestben a csendőrök és a templomszentelésre érkező hívek közt


-A A+

Dulakodás tört ki vasárnap délután a csendőrök és a Nemzet Megváltása ortodox székesegyház felszentelése alkalmából a fővárosba érkezett hívek között, néhányan megpróbálták áttörni a csendőrkordont.

Az oltárszentelési liturgiát a több tízezres tömeg a székesegyház előtti térről követte végig vasárnap, a katedrális belsejében ugyanis csak a meghívottak számára volt hely. A ceremónia után aztán az ország minden szegletéből érkezett hívek előtt is megnyíltak az ajtók, a felszentelt oltár elé járulhattak, és megtekinthették a románság védőszentjének tartott Szent András ereklyéjét, valamint Szent Katalin alexandriai vértanú ereklyéjének egy darabját.Georgian Enache csendőrségi szóvivő az Antena 3 televíziónak nyilatkozva elmondta, a balesetek elkerülése érdekében kollégái csak szervezetten, kisebb csoportokban engedélyezték a katedrálisba való belépést, többen azonban elveszítették a türelmüket, lökdösődés támadt, és megpróbálták áttörni a csendőrkordont.

A szóvivő szerint vasárnap 600 csendőr biztosítja a közrendet a katedrális környékén.A bukaresti katasztrófavédelem korábbi tájékoztatása értelmében 16 óráig az összegyűltek közül mintegy 93 személy szorult orvosi ellátásra, hatot kórházba szállítottak.








EZT OLVASTA MÁR?

X