Így búcsúzik az elpusztult Ashától a budapesti állatkert
Alig 5 éves korában elpusztult Asha, a budapesti állatkert szeretett elefánt kisasszonya, akinek szervezetét a legrettegettebb betegség támadta meg és sajnos a leggondosabb kezelés sem tudta megmenteni az életét.
Az állatkert vasárnap a Facebook-oldalán tett közzé egy bő egyperces videót Asha életéről. „Ezzel a kisfilmmel emlékezünk mindannyiunk kedvencére, megköszönve mindenkinek az együttérző, részvétet nyilvánító sorokat – írták.
A Fővárosi Állat- és Növénykert honlapján közölte szombaton, hogy elpusztult Asha, a mostani kiselefánt, Arun nővére. Ashán csütörtöktől kezdve tapasztalták az aggasztó tünetek megjelenését. Az állatnál először általános bágyadtság jelentkezett, nehezen mozgott, ízületi érintettség volt tapasztalható. Megváltozott az állat viselkedése is, hiszen a szokásosnál kevesebbet kommunikált a környezetével, és a gondozókkal sem működött együtt. Pénteken már enni sem akart, délutánra pedig hasi ödéma is kialakult.
A tünetek alapján egyértelműnek tűnik, hogy az elefántokra jellemző herpeszvírusos megbetegedés támadta meg Asha szervezetét. Ez mind a vadonban, mind az állatkertekben élő az ázsiai elefántok esetében előforduló, jellegzetesnek számító, és sajnos igen alattomos, úgy is mondhatnánk, rettegettnek számító betegség – fogalmaztak. „Állatorvosaink a gondozókkal együtt az elmúlt napokban szinte emberfeletti módon küzdöttek Asha megmentéséért. Az állat többek között infúziót és antivirális szert is kapott, illetve vérátömlesztést is az apaállattól, Assamtól (a vért az állatorvosok még korábban levették, arra az esetre, ha esetleg ilyen állategészségügyi problémával szembesülnénk). Ám minden erőfeszítésünk dacára az alattomos kór szombat délre végül legyőzte az elefánt szervezetét.”
Asha 2013. február 14-én, Bálint napján született, Angele és Assam első borjaként. Asha hosszú idő – több mint fél évszázadnyi – szünet után az első budapesti születésű elefánt volt.
- 34932 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34935 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34935 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34936 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34937 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34938 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni