Éhen halt az apjára bízott 2 éves kislány


-A A+

Nem tudták megmenteni az orvosok azt a kritikusan alultáplált Suceava megyei 1 éves és 10 hónapos kislányt, akit válságos állapotban vittek be a Fălticeni kórházba.

Nem tudta megfelően ellátni gyerekeit az a férfi, aki a Suceava megyei Preuțești községben hónapok óta egyedül maradt négy gyerekével azután, hogy az édesanyjuk elment külföldre dolgozni. A legkisebbik, egy 1 éves és 10 hónapos kislány a héten rosszul lett és az apuka átvitte a szomszédos faluban lakó anyósához, aki bevitte az immár kritikus állapotban levő kiskorút a Fălticeni kórházba.

A kislány nem sokkal a beutalás után meghalt, az orvosok szerint az alultápláltság miatt súlyos vérszegénységben szenvedett. A Digi24 hírtelevíziónak nyilatkozó orvosok elmondták, a nagyanya arról számolt be nekik, hogy a kislányt csak teán és tejen tartotta az apjuk.

A Suceava megyei gyermekvédelmi igazgatóság kivizsgálást indított annak kiderítésére, hogy a községben szolgálatot teljesítő szociális munkások miért nem vették nyilvántartásba ezt a családot, amelyben az apuka hónapok óta egyedül nevelt 4 kiskorú gyereket azt követően, hogy az édesanyjuk külföldön vállalt munkát. A rendőrség is bűnvádi eljárást indított, és a törvényszéki orvosok jelentése alapján fogalmazza majd meg az édesapa elleni vádat. 

A World Vision Románia civil szervezet a vidéken élő gyerekek helyzetét vizsgáló felmérést végzett. Ebben megállapítást nyert, hogy minden tizenegyedik gyerek csak napi kétszer étkezésik, minden nyolcadik pedig csak kenyeret kap enni naponta. Minden második vidéki család jövedelme az országos átlag alatt van és minden harmadik falun élő család valamilyen szociális segélyben részesül. A felmérést 65 falu több mint 2 ezer háztartásában végezték el, 7 és 18 éves kor közötti gyerekek között. 







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X