Borzalmas gyilkossággal „szerzett nevet” magának egy Londonban élő román férfi


-A A+

Kábítószerek befolyása alatt ölte meg 7 hónapos terhes barátnőjét egy Londonban élő román férfi. A gyilkosság okára rákérdező nyomozóknak azzal indokolta tettét, hogy nem akart több gyereket.

A vérfagyasztó esetre idén májusban került sor, viszont a londoni törvényszéken jelenleg zajlik Ioan Câmpeanu pere.

Amint az a vádiratból kiderül, az ugyancsak romániai 28 éves Andra Hilitanunak már volt egy közös gyereke Ioan Câmpeanuval, és a gyilkosság elkövetésekor második gyerekével volt 7 hónapos terhes. A legutóbbi tárgyaláson a vádlott éppen azzal indokolta tettét, hogy nem akart több gyereket.

Az ügyről tudósító brit sajtó úgy tudja, hogy Câmpeanu kokainfüggő volt, és május 31-én is drogok hatása alatt állt, amikor belevágta az ollót élettársába. A gyilkosság elkövetése után maga hívta ki a rendőröket, akiket a családi ház ajtajában várt. és az áldozathoz vezette őket. 

A pár kiskorú lánya arról számolt be a hatóságoknak, hogy apjuk rendszeresen fogyasztott kábítószereket, amik tönkretették a család életét. Ioan Câmpeanu ártatlannak vallotta magát. A férfit két emberélet kioltásával vádolják, az anya és a meg nem született gyermek gyilkosaként kell felelnie tettéért. 








EZT OLVASTA MÁR?

X