Letartóztatták a romániai közutak 74 éves rémét


-A A+

Elrendelte csütörtökön a bíróság egy 74 éves ploieşti-i férfi előzetes letartóztatását, akinek eddig 35-ször vonták be a jogosítványát, de a gépjárművezetői engedély nélkül is mindannyiszor kormányhoz ült.

Az idős sofőrt korábban háziőrizetbe is került, miután tetten érték a rendőrök jogosítvány nélküli vezetésért, de az előrehaladott korára való tekintettel nem ítélték börtönre, pedig a kényszerintézkedés szabályait is megszegve elhagyta a lakhelyét, és újra autóba ült, sőt illegálisan taxizott.

A 35-ik tettenérés a rendőröknek is sok volt, a férfi vizsgálati fogságba helyezését kérték a bíróságtól, amely ezúttal ezt a kérést nem utasította el. „A visszaeső sofőr ellen összesen 35 közúti bűncselekmény és három áruházi lopás miatt indult eljárás” – közölte a Prahova megyei rendőrség.








EZT OLVASTA MÁR?

X