Háromszáz ember megölésével gyanúsítanak egy brazil doktornőt


-A A+

Akár háromszáz betegével is végezhetett egy orvosnő a brazil egészségügyi minisztérium egyik vizsgálóbiztosa szerint. A hatóságok 1700 gyanús halálesetet vizsgálnak abban a kórházban, ahol az 56 éves Virgínia Soares de Souza is dolgozott. Eddig húsz haláleset vizsgálatával végeztek.Soares 2521891b

A gyanú szerint a kórház intenzív osztályán, amit de Souza vezetett, rendszeresen izomlazító gyógyszereket adtak betegeknek, akik így mesterséges lélegeztetésre szorultak. Az áldozatokkal aztán az oxigénmennyiség csökkentésével végeztek, gyakorlatilag megfojtották őket.

Az 56 éves, megözvegyült de Souza doktornőt februárban tartóztatták le, és előre megfontoltan elkövetett, hétrendbeli emberöléssel gyanúsítják.

Az ügyészek szerint de Souza telefonbeszélgetéseinek lehallgatása alapján kiderült, hogy az osztályvezető a kórházi ágyak felszabadítása céljából segített halálba betegeket. De Souza mint a osztály vezetője „mindenhatónak" gondolta magát, még azt is meghatározta beosztottainak, hogy melyik páciensnek melyik pillanatban kell meghalnia. Volt olyan eset, amikor „a halál angyala" nem volt bent a kórházban, és telefonon adott utasítást orvosainak, hogy mikor vessenek véget valamely beteg életének, állítják az ügyészek.
De Souza ügyvédje szerint semmi bizonyíték nincs védence bűnösségére, bizonyítani fogják az ártatlanságát.HaroldShipman

Ha bebizonyosodik, hogy de Souza mintegy 300 beteg halálát okozta, akkor ez lehet a világ egyik legsúlyosabb sorozatgyilkossága, felülmúlhatja Harold Shipman elhíresült angol orvos esetét, őt ugyanis 215 beteg halálában találtak bűnösnek.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X