FRISSÍTVE - Baleset Jegenyén: a családfő meghalt, gyermeke és felesége kómában van


-A A+

Súlyos közúti baleset történt szombaton az 1-es országúton, Kolozsvár és Bánffyhunyad között, Jegenye közelében; a szerencsétlenségben egy személy meghalt, négyen megsérültek, köztük egy gyermek is. FRISSÍTÉS: Egy 35 éves fiatalember vesztette életét, 32 éves felesége és 1 éves kislányuk kómában van.

A Kolozs megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője, Traian Morar szerint a balesetben egy Botoşani megyei rendszámú BMW ütközött egy Maros megyei kisbusszal. 



Az első vizsgálatok szerint a személyautó sofőrje elaludt a volánnál vagy valamilyen más oknál fogva elvesztette uralmát a jármű felett, áthajtott a másik sávra, és frontálisan ütközött a szemből jövő, szabályosan közlekedő kisbusszal. A Botoşani megyei jármű vezetője a helyszínen életét vesztette – mondta a szóvivő. A rendőrség folytatja a kivizsgálást a baleset pontos körülményeinek kiderítésére. 

FRISSÍTÉS: Az életét vesztő sofőr egy 35 éves fiatalember volt. A 32 éves felesége és az 1 éves kislányuk nagyon súlyosan megsérült, mindketten kómában vannak. A Maros megyei mikrobuszt egy 52 éves férfi vezette, mellette ült az 51 éves felesége. Mindketten súlyos sérüléseket szereztek.








EZT OLVASTA MÁR?

X