Ellopta kislányuk pénzét a csendőrtiszt – állítják a szülők


-A A+

Bűnvádi eljárást indított a bukaresti katonai ügyészség egy magas rangú csendőrtiszt ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy eltulajdonította egy kislány pénzét.

Az independentonline.ro portál beszámolója szerint az eset a múlt hét végén történt egy sloboziai szupermarketben, ahová a gyermeket bevásárolni küldték a szülei. A kislány az üzletben sétálva elvesztett egy ötven lejest. A szüleinek elmondta: hamar észlelte, hogy nincs meg a pénze, és amikor körülnézett, észrevette, hogy egy férfi éppen akkor veszi fel a földről az elhullajtott bankjegyet.

A szülők szerint a gyermek könyörgött a férfinak, hogy adja vissza a pénzét, de ő erre nem volt hajlandó. Sőt a kasszánál a kislánytól eltulajdonított 50-essel fizetett – olvasható a feljelentésben. A gyermek azonnal felhívta a szüleit, akik jelentették az esetet a rendőrségen. A lopással gyanúsított férfi a Ialomița megyei csendőrfelügyelőség logisztikai osztályának vezetője.

Andreea Moise csendőrségi szóvivő megerősítette, hogy vizsgálat zajlik a tiszt ellen. Ennek kimenetelétől függ, hogy megőrizheti-e tisztségét a lopással gyanúsított csendőr.








EZT OLVASTA MÁR?

X