Mutatjuk, hogy mi maradt a gyulafehérvári fűszergyárból


-A A+

108 óra folyamatos munkával sikerült eloltaniuk a tűzoltóknak a gyulafehérvári fűszergyárban múlt szombaton kiütött tüzet - közölte Ovidiu Costea őrnagy, a Fehér Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség parancsnokhelyettese.

Az akcióban 26 tiszt és 142 altiszt vett részt, és bevetettek 38 tűzoltókocsit és négy szivattyút. 

A tűzben porrá égett az üzem 10.000 négyzetméteres gyártó és raktározó csarnoka. 

A gyárban 213 füstérzékelő volt felszerelve, ám ezek csak azután jelezték a katasztrófát, hogy a lángokat már észrevették kívülről. Ebből azt a következtetést vonták le, hogy a tűz - szokatlan módon - a terem mennyezete fölött keletkezett. 

„A helyszínen készített fotók tanúsága szerint, a tűz fentről lefele terjedt. Ezzel magyarázható, hogy későre jöttek működésbe a füstérzékelők. Általában a tűz lentről felfele terjed. Ez egy rendkívül ritka eset” – magyarázta Adrian Guia ezredes, az ISU parancsnoka. 

A tűz okát egyelőre vizsgálják. Nehezíti a munkát, hogy jóllehet minden teremben volt videokamera, a felvételeket rögzítő szerver tönkrement. 

Guia megerősítette: a 2011-ben indult gyárnak volt tűzvédelmi engedélye, az ISU legutóbb ősszel tartott ellenőrzést és „nem talált nagyobb hiányosságokat”.

A kiérkező tűzoltók első dolga volt, hogy elvigyék a rakodórámpákon álló tíz kamiont, amelyek szintén lángra kaphattak volna. „Már ezzel is megóvtunk mintegy 650.000 lej értéket, majd további javakat mentettünk ki 1.450.000 lej értékben. Sajnos, a keletkezett kár így is meghaladja a 37 millió lejt” – mondta Guia. 

Az oltási munkálatok költségeit egyelőre nem számították ki, ez része lesz az ISU vonatkozó jelentésének. 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X