FRISSÍTVE- Előzetes letartóztatásba került az olasz álsebész


-A A+

Szerda esti kihallgatása után őrizetbe vette a rendőrség a még érettségivel sem rendelkező olasz álsebészt, aki tucatnyi műtétet végzett Romániában. FRISSÍTÉS1: Ügyvédje szerint védencének igenis van orvosi végzettsége. FRISSÍTÉS2: A bíróság elrendelte a 30 napos előzetes letartóztatását.

Bukarest első kerületi rendőrfőkapitánya közölte, Ionuţ Dana közölte: a magát orvosnak kiadó Matteo Politi hasonló bűncselekményeket követett el Olaszországban is, ahol egyébként szintén nem szerepel az orvosok névjegyzékében. Az álsebészt más uniós tagországban is elítélték már csalásért.

Miután felvették kapcsolatot az olasz hatóságokkal, a román rendőrség megállapította azt is, hogy az olasz állampolgár álnéven élt Romániában. Matteo Politit szerdán hajnalban fogták el a román-magyar határon. Este kihallgatták Bukarestben, majd 24 órára őrizetbe vették.

Elsőként a Libertatea számolt be az olasz álsebészről, aki engedély nélkül dolgozott öt romániai klinikán. Matteo Politinak a bukaresti közegészségügyi igazgatóság adott orvosi bélyegzőt, egy hamisított pristinai (Koszovó) egyetemi diploma alapján.

Sorina Pintea egészségügyi miniszter azt nyilatkozta, a minisztérium nem ismerte el az olasz férfi orvosi oklevelét, ennek hiányában pedig nem kaphatta meg az orvosi kamara jóváhagyását hivatása gyakorlására. Így törvénytelenül alkalmazták munkáltatói - tette hozzá Pintea.

FRISSÍTÉS1: Matteo Politi ügyvédje szerint védencének van orvosi végzettsége, a Pristinai Egyetemen szerzett oklevelet, amelyet a román oktatási minisztérium is elismert. „Nem álorvos. Ezt dokumentumokkal tudja bizonyítani" – mondta a sajtónak Ciprian Nastasiu.

FRISSÍTÉS2: Bukarest első kerületi bírósága csütörtök este elrendelte a gyanúsított 30 napos előzetes letartóztatását.








EZT OLVASTA MÁR?

X