Egy félelmet nem ismerő román prostiról írnak a francia lapok


-A A+

Támadója ellen fordította saját kését egy 23 éves romániai prostituált a franciaországi Mulhouseban pénteken este.

Az eset még pénteken éjjel történt, mi a Le Parisien című lapban bukkantunk a  filmekbe illő sztorira.

Pénteken éjfél körül egy gépkocsi húzott le a franciaországi Mulhouse egyik utcáján „dolgozó” 23 éves romániai utcalány mellett. Az utóban ülő középkorú férfi gyorsan megegyezett a lánnyal, aki beült a kocsiba. Igen ám, de amint az ajtó becsukódott a férfi nekiesett a romániai nőnek egy késsel, aki a védekezni próbált. Több helyen is megvágta a támadója, mielőtt a dulakodásban sikerült megkaparintania a kést és a férfi nyakába szúrta. Ezután elmenekült a gépkocsiból és sikerült segítséget kérnie. A kiérkező rendőrök sokkos állapotban találtak rá. A támadója a gépkocsi mellett feküdt, még súlyosabb állapotban.

A támadó azonosítása után derült ki, hogy az 54 éves férfi 3 hónappal korábban szabadult az Ensisheim-i börtönből, ahol nemi erőszakért és gyilkosságért kapott 30 éves büntetését töltötte le. 

Hétfőn bíróság elé állították a férfit, a bíró elrendelte előzetes letartóztatásba helyezését. 








EZT OLVASTA MÁR?

X