Romániai Bonnie és Clyde: elkapták a bankautomata-rabló párost


-A A+

A „romániai Bonnie és Clyde-nak” nevezte a közleményében az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság azt a hétfőn őrizetbe vett párost, amelyik januárban egy bankautomata felrobbantásával szerzett több mint 400 ezer lejt.

A 32 éves Ioan Flavius Ritan és 28 éves felesége, Claudia (előbbi az Arad megyei szemlaki, utóbbi a Temes megyei újszentesi illetőségű) a gyanú szerint január második hetében egy temesvári bankautomatából próbált pénzt rabolni, de akkor nem jártak sikerrel.

Ezt követően az év első hónapjának derekán az aradi Alfa negyed egyik szuparmarketjének épületében lévő pénzautomatát robbantották fel a hajnali órákban, és összesen 424 800 lejt zsákmányoltak.

A rendőrség keddi tájékoztatása szerint a nyomozók a különleges erőkkel és a szervezett bűnözés elleni ügyosztály embereivel közösen hétfőn három aradi helyszínen tartottak házkutatást, ami során két oxigén- és acetiléngáz-palackot, nyomásmérőt s egy áramfejlesztőt foglaltak. A rendőrök szerint ezt használták a robbantáshoz.

A nőt az egyik helyszínen vették őrizetbe, a páros férfi tagját pedig az utcán, miután feltartóztatták a forgalom az olasz rendszámú gépkocsiját, amelyet a bűncselekmény elkövetésekor is használtak. Átadták őket az ügyészségnek, akik rablással és rongálással vádolják meg a gyanúsítottakat.

Pataky Lehel Zsolt








EZT OLVASTA MÁR?

X