Léggömbökkel repült át a tengeren


-A A+

Százhatvan, héliummal töltött léggömbhöz erősítve repülte át a tengert az egykori börtönsziget, Robben-sziget és Fokváros között egy dél-afrikai férfi. A tizenkét kilométernyi távot a 37 éves Matt Silver-Vallance kereken egy óra alatt tette meg szombaton. Repülési magassága átlag 200 méter volt a tengerszint fölött.

A repüléssel egy johannesburgi gyerekklinikának gyűjtött adományt, azért hogy a Nelson Mandeláról elnevezett intézményt 200 ágyasra bővíthessék.leggomb

Silver-Vallance az útra vízzel töltött zacskókat és légpuskát vitt, hogy magasságát szabályozni tudja. Miután felszállt, mintegy négyszáz méter magasságba ért, ám repülését a széljárás megváltozása megzavarta, és majdnem eltérítette őt úti céljától. Ekkor a légpuskával kilőtt jó néhány léggömböt, hogy irányt tudjon változtatni. Végül 35 léggömbbel érkezett Fokváros térségébe.

Mivel segítőivel - akik a tengerszorosban mentőhajóval követték útvonalát - úgy vélték, hogy a kemény talajra való leszállás túlságosan veszélyes lehet, Silver-Vallance a parti vizekhez érkezve leengedett egy kötelet, és azon leereszkedett a mentőhajóra, a léggömböket pedig szélnek eresztették.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X