Megvertek egy székelyudvarhelyi rendőrt – durvulni látszik az ügy


-A A+

Fenyegetés és zsarolás vádjával feljelentést tett a Székelyudvarhelyi Helyi Rendőrség vezetője a jelenleg hatósági felügyelet alatt lévő üzletember ellen, aki januárban brutálisan bántalmazott egy helyi rendőrt. László Szabolcs szerint a gyanúsított mindent elkövet, hogy a sértett vonja vissza a feljelentését.

Minderről a Facebook-oldalán számolt be vasárnap a Székelyudvarhelyi Helyi Rendőrség. A közlemény felidézi: januárban az egyik munkatársuk a Madarasi Hargitán egy brutális bántalmazás áldozata lett. A bántalmazást követően a gépkocsival menekülő sértettet a tettes (egy helyi üzletember) egy darabig hószánnal üldözte, ezzel is veszélyeztetve a sértett rendőr életét.

A helyi rendőrség szerint az eseményt követő időszakban a bántalmazó és családtagjai minden eszközzel megpróbáltak nyomást gyakorolni a sértettre és családjára, hogy feljelentésüket vonják vissza, de mivel ez nem történt meg, a helyi üzletember előbb 30 napig előzetes letartóztatásba került, jelenleg pedig hatósági felügyelet alatt védekezik a vádak ellen.

A közlemény szerint helyi rendőrség arra számított, hogy „az ügy mindenki számára tanulságos lesz”, de a bántalmazó az elmúlt napokban egy másik munkatársukat halálosan megfenyegette, közben mindvégig fenyegették és zsarolták a helyi rendőrség vezetőjét, László Szabolcsot is, hogy vegye rá bántalmazott munkatársát a feljelentés visszavonására.

A közlemény szerint a fenyegetések során elhangzottak alapján a bántalmazónak és családtagjainak nem titkolt céljuk a helyi rendőrség igazgatójának eltávolítása a pozíciójából, valamint a helyi rendőrség felszámolása, felszámoltatása. „Fenyegetéseik során nem rejtették véka alá, hogy céljuk elérése érdekében akár politikai kapcsolataikat is készen állnak felhasználni, készek akár helyi képviselők lefizetésére is, hogy azok a rendőrség megszüntetésének szükségességéről szavazzanak majd” – állítja az intézmény.

Mint korábban írtuk, egy másik üzletember korábban túlkapásokkal vádolta meg a Székelyudvarhelyi Helyi Rendőrség munkatársait. Az intézmény igazgatója, László Szabolcs és helyettese, Katona Lóránt a Maszolnak nyilatkozva hárította ezt a vádat.

A közlemény megemlíti azt is: a helyi rendőrség vezetője jó kapcsolatot ápolt a bántalmazóval és családtagjaival a január 19-én bekövetkezett incidensig, de „ezek után a család támadásba lendült minden irányból, látva, hogy az igazgató nem hajlandó törvényszegésre, nem hajlandó a munkatársa befolyásolására”. Hozzáteszik: az igazgató érintett egy közös terület megvásárlásában a bántalmazó családtagjaival együtt, de az ebből származó esetleges haszonról is kész lemondani, hogy munkáját törvényes keretek között végezhesse.








EZT OLVASTA MÁR?

X