Így jutott át a magyar-román határon a roncskisbusszal Buzăuig hajtó sofőr


-A A+

Autószállító tréleren lépte át a magyar-román határt az a balesetben összeroncsolódott kisbusz, amellyel fél Magyarországon és fél Románián át végighajtott a Buzău megyei sofőrje anélkül, hogy a hatóságok megállították volna – tudta meg az Adevarul.

Mint írtuk, a kisbusz a magyarországi M7-es autópálya Fejér megyei szakaszán szenvedett balesetet. A jármű teljes hátulját leszakította az utánfutója. A baleset után a kisbusz egy autópálya melletti pihenőbe került. A magyar rendőrök tájékoztatták a sofőrt, hogy az autó állapota miatt nem vehet részt a közúti forgalomban, a Buzău megyei férfi mégis elindult vele haza, és több száz kilométert tett meg háborítatlanul.

Az Adevarult a román határőrség arról tájékoztatta, hogy a nagylaki határátkelőn ellenőrizték az autó papírjait, a kisbusz viszont nem a saját kerekein lépte át a határt, hanem egy autószállító tréleren. A sofőr tehát valószínűleg némi pénzért cserébe átvitette a határon az autót, amit amúgy nem engedtek volna át abban az állapotában. A lap szerint a határ közelében vannak, akik kifejezetten azzal foglalkoznak, hogy nem megfelelő műszaki állapota autókat így viszik át a határellenőrzésen.

A buzău rendőrség vezetője elmondta, hogy a járművet és sofőrjét a képek alapján beazonosították, és 1035-2000 lej közötti összeggel megbírságolták. Ám a férfi büntetéssel együtt is olcsóbban úszta meg, mintha trélerrel kellett volna hazavinnie végig a kisbuszt.








EZT OLVASTA MÁR?

X