Olaszországi templomokból lopott műtárgyakat találtak meg Romániában


-A A+

Olaszországi templomokból lopott festményeket, ikonokat és régi könyveket talált Nagyszebenben a román rendőrség – jelentette be a Hunyad megyei rendőrség szóvivője egy csütörtöki sajtótájékoztatón.

Az Agerpres hírügynökség jelentése szerint a rendőrök olasz kollégáikkal együttműködve találtak rá a 22 festményből és ikonból, valamint 18 régi könyvből álló gyűjteményre. A 16-17. századból származó vallásos tárgyú műalkotások és könyvek együttes értékét hivatalosan felbecsülhetetlennek mondták, nem hivatalosan félmillió eurós értéket közöltek a rendőrök.

Az egyik megtalált festményt 1978-ban lopták el az olaszországi Cremona egyik templomából, és azóta világszerte keresték. A legrégebbi könyvet 1610-ben nyomtatták. A 32 éves nagyszebeni férfi – akinek a lakásán megtalálták az értékeket – azt vallotta a nyomozóknak, hogy 2004 és 2012 között Észak-Olaszországban dolgozott, és műgyűjtőként vásárolta az értékeket különböző régiségvásárokon. Nyomatékosította: nem tudta, hogy azok az olasz kulturális örökség részei, és lopott tárgyak.

Az olasz hatóságok a műkincsek visszaszolgáltatását kérvényezték, a férfi ellen pedig bűnvádi eljárást indítottak műkincsek törvénytelen kivitele és birtoklása miatt. A férfi egyelőre szabadlábon védekezhet.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X