Ittas volt a Tordán tótágast állt autó sofőrje


-A A+

Ittasan okozott autóbalesetet egy 20 éves ifjú hölgy vasárnap hajnalban Tordán. A sofőrt és négy utasát is kórházba szállították.

A Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a Kolozsvár irányából Aranyosgyéres felé közlekedő személygépkocsi vezetője a vizes úton a túl nagy sebesség miatt elvesztette uralmát a jármű fölött, Tordán egy hídfőnek ütközött és felborult.

A szondáztatás után kiderült, hogy a sofőr, egy Neamț megyei illetőségű 20 éves nő ittasan vezetett, a műszer 0,55 milligramm légalkoholszintet mutatott ki.

A helyszínre két mentőautó és egy rohammentő (SMURD) érkezett a tűzoltóság feszítő-vágó csapatával együtt, de végül az autó mind az öt utasa saját lábán szállt ki a járműből. Valamennyiüket kórházba szállították kivizsgálásra, egyikük súlyosabbnak tűnő agyrázkódást szenvedett.

A sofőrnek ittas vezetésért és gondatlanságból okozott testi sértésért kell majd felelnie.








EZT OLVASTA MÁR?

X