Öt országra kiterjedő halkereskedő bűnbandát lepleztek le


-A A+

Több mint 150 helyszínen tartottak házkutatást kedden a rendőrök az ország tizenkét megyéjében, továbbá Olaszországban, Spanyolországban, Franciaországban és Magyarországon orvhalászattal, halcsempészettel, valamint fogyasztásra alkalmatlan halhús forgalmazásával foglalkozó nemzetközi bűnszövetkezet felszámolása érdekében.

Romániában összesen 115 házkutatás zajlott Brassó, Máramaros, Konstanca, Călăraşi, Dâmboviţa, Argeş, Ilfov, Tulcea, Ploieşti, Brăila, Buzău, Vâlcea és Giurgiu megyében. Az ügyben a Konstanca megyei ügyészség folytatja a nyomozást, de több országra kiterjedő bűnszövetkezetről lévén szó, az Eurojustot és az Europolt is bevonták, a külföldön tartott házkutatásokat ezek a szervezetek irányították.

A Konstanca Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a román, francia, olasz és magyar állampolgárokból álló, több száz tagú bűnbanda több csoportosulásból állt, amelyek mindegyike egy-egy bizonyos tevékenységre (orvhalászat, áruszállítás, áruforgalmazás stb.) „szakosodott”.

A rendőrök szerint a halakat olasz, spanyol és francia vizekből fogták ki, olyan szakaszokon, ahol tilos a halászat, a halak ugyanis emberi fogyasztásra alkalmatlanok. Az árut a törvény által megkövetelt állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági intézkedések és engedélyek nélkül tárolták és szállították, majd hamis fuvarlevelekkel kerültek Romániába, az erre a célra alapított cégek közreműködésével.

A román, a spanyol, a magyar, a francia, az olasz és a portugál rendőrség közreműködésének köszönhetően sikerült megakadályozni, hogy a fogyasztásra kerüljön 30 tonna, fogyasztásra alkalmatlan halhús, amelynek feketepiaci értéke mintegy 600 ezer lejre tehető – mutat rá közleményében a rendőrség. A lefoglalt árut megsemmisítették.

Az ügyben bűnszövetkezet létesítése, romlott termékek forgalmazása, adócsalás, valamint törvénytelen halszállítás és -forgalmazás gyanújával vizsgálódnak a hatóságok.








EZT OLVASTA MÁR?

X