Fél óra alatt balesetben meghalt két biciklis Arad megyében, egyiküket lefejezte egy autó


-A A+

Mindössze harminc perc leforgása alatt három kerékpáros-gázolás történt Arad megyében. Egy biciklis a helyszínen, egy másik a kórházban vesztett életét, a harmadik megsérültek.

Az egyik baleset Öthalom és Újpanád között történt. Itt egy nagy sebességgel közlekedő, ittas gépkocsivezető előzés közben autójával elgázolt egy 26 és egy 46 éves kerékpárost. Előbbi kisebb sérülésekkel megúszta a balesetet, utóbbi - egy 11 gyermekes, öthalmi édesapa - azonban meghalt az ütközésben.

A specialarad.ro beszámolója szerint a 46 éves férfit gyakorlatilag lefejezte a gépkocsi. A balesetet okozó 31 éves, aradi sofőrt megszondáztatták, és kiderült, hogy alkohol befolyása alatt vezettett. Ellen eljárás indult ellene gondatlanságból elkövetett emberölés és ittas vezetés miatt.

Kevesebb mint harminc perccel korábban Borosjenő közelében is elgázoltak egy kerékpárost. A biciklist, egy 72 éves férfit SMURD-helikopterrel szállították az aradi sügősségre, válságos állapotban. Az áldozat utóbb belehalt a sérüléseibe.

Ebben a balesetben a személyautó sofőrje is súlyosan megsérült, a jármű ugyanis az árokba csúszott, a férfit feszítő-vágóval szabadítottak ki a roncsok közül, majd az aradi kórházba vitték. A sofőrnek nem volt jogosítványa – idézte a rendőrség közleményét a specialarad.ro.








EZT OLVASTA MÁR?

X