Három személyautó csapódott egymásba Szatmár megyében


-A A+

Súlyos közlekedési baleset történt kedden a Szatmár megyei Batiz és Gombáspuszta között, a három gépkocsi utasai közül négyen sérültek meg, egyikük a roncsokban rekedt.

Kedden kora délután, pár perccel 13 óra után riasztották a hatóságokat, mert nagyon súlyos közlekedési baleset történt a 19–es országúton, Batiz és Gombáspuszta között — azon a jó minőségű, egyenes útszakaszon, ahol egyébként a legtöbb gépkocsivezető figyelmetlenségből vagy szándékosan megfeledkezik a sebességhatárról, és 100 km/óránál kevesebbel ritka kivétel gurul csak.

A rendőrség megállapítása szerint a 35 éves, nagybányai gépkocsivezető eddig még ismeretlen okból áttért az ellenkező irányú sávba, ahol oldalról nekicsapódott annak az autónak, amelyet egy 25 éves, lázári fiatalember vezetett, ami aztán az ütközés miatt szintén áttért a szembe sávba (az első gépkocsi mögé) és frontálisan belerohant abba az autóba, amelyet egy 56 éves batarcsi nő vezetett, majd a bozótosba csúszott.A balesetben egy utas és a három gépkocsivezető sérült meg — egyikőjük a roncsban is rekedt, őt a katasztrófavédelmisek feszítővágó segítségével szabadították ki. A helyszínre két rohammentő és a mentőszolgálat két egysége érkezett és az öntudatuknál lévő sérülteket állapotuk stabilizálását követően a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházba szállították orvosi ellátásra és további kivizsgálásra.








EZT OLVASTA MÁR?

X