Elfogták a cserbenhagyásos gázolás gyanúsítottját


-A A+

Egy 59 éves férfit gyanúsítanak azzal, hogy vasárnap hajnalban elütött egy kerékpárost Zimándközön, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott.

A biciklis belehalt a sérüléseibe, a gyanúsítottat szerdán fogták el, és az autót is lefoglalták.

Az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a községközpontban, Zimándújfalun tartóztatták le azt a helybeli férfit, aki a gyanú szerint elütötte a kerékpárost. Meg kell jegyezni, a 21 éves, Vaslui megyei illetőségű fiatalember nem viselt láthatósági mellényt, és a kerékpárja sem volt fényvisszaverőkkel felszerelve.

Az 59 éves férfi házának udvarán megtalálták a gépkocsit is, amellyel a balesetet okozták. Gondatlanságból elkövetett emberölés, segítségnyújtás elmulasztása és a tetthely módosítása vádjával folytatják a nyomozást.








EZT OLVASTA MÁR?

X