Székelyföldi fiatalok 40 nap alatt körbeautózzák Afrikát


-A A+

Újabb kalandos utazásra készül két sepsiszentgyörgyi fiatal – Debreczeni László és Demeter László – akik miután tavaly sikeresen teljesítették a fekete kontinenst észak-dél irányba átszelő, Transz-Afrika-expedíciót, tíz országon át több mint 16 ezer kilométert utaztak, most arra készülnek, hogy nyugati irányba is megkerüljék Afrikát, ezúttal 17 országot érintve szeretnének eljutni Fokvárosig.

Debreczeni László a Maszolnak elmondta: abban hisznek, hogy ez a fajta turizmus, amely által valóban meg lehet ismerni egy országot, az ott élők életvitelét és kultúráját, hiszen nem arra készülnek, hogy turistáknak kijelölt ösvényeken, illetve vásárokban járnak, hanem valóban megtapasztalják, hogyan élnek az afrikai emberek. Debreczeni László szerint a következő expedíciójukhoz társult már két Magyarországon élő fiatal, a gyergyószentmiklósi Varga Csaba és a kendi Tatár Dzsó, de keresnek további társakat és partnereket is a 2020. január 31-én induló Afrika túrához.

Debreczeni Lászlónak és Demeter Lászlónak nem ez az első Afrika expedíciója, hiszen évekkel ezelőtt a Budapest-Bamako Rallyval kezdték, majd versenyeztek az Asia Race túrán, ahol második helyezést értek el. Tavaly pedig magánexpedíción jutottak el Fokvárosig.

Következő kalandjuk is a fekete kontinensre vezet, ugyanis beneveznek a következő Budapest – Bamako rally, túraautó versenyébe, amely minden eddiginél messzebbre viszi a résztvevőket Nyugat-Afrika szívéig. A 17 napos, 8235 kilométer hosszú rally Magyarország – Marokkó – Mauritánia – Szenegál - Guinea és Sierra Leone útvonalon halad, mondta Debreczeni László, aki szerint ezt követően magánexpedíció keretében még mintegy 10.000 kilométeren folytatják útjukat és a nyugati parton kerülik meg Afrikát egészen Fokvárosig. Terveik szerint Sierra Leone fővárosából Freetown-ból, Libéria, Elefántcsontpart, Ghána, Togo, Benin, Nigéria, Kameron, Gabon, Kongo, Angola, Namibia érintésével jutnának el a Dél-Afrika köztársasági Fokvárosig, mondta Debreczeni László, aki szerint a teljes Afrika túrát mintegy 40 naposra tervezik.

„Csak saját hibánkból kerülhetünk veszélybe”

Az Afrika túra jövő év január 31-én indul, de nagy felkészülést igényel, mutatott rá Debreczeni László, aki szerint egyrészt adminisztratív jellegű felkészülésre van szükség, hiszen 17 országot készülnek átszelni, így mindenhová vízumot kell igényelniük. Másrészt szükséges egy alapos műszaki felkészülés is. Be kell szerezni a különleges navigációs berendezést, hiszen az internet alapú navigáció a fekete kontinensen nem alkalmazható. Emellett fel kell készítsék a Toyota Landcruiser típusú autójukat, többek között szükség van dupla üzemanyagtartályra, kompresszorra, amellyel a nehéz terepen leengedik, aszfalton pedig fepumpálják az abroncsokat, szükség van ventilátorokra a hűtésnek, pótkerekekre, illetve autó tetejére szerelhető sátorra.

Debreczeni László szerint a korábbi expedíciójuk során megtanulták, hogy az autó biztosan elromlik, ezért olyan járművet kell választani, amelyet a helybéliek is gyakran használnak, ahhoz ugyanis találnak cserealkatrészeket. Bár vannak jobb terepautók, mint a Toyota Landcruiser, amely egy öszvér túraautó, de Afrikában ez gyakori, így nem okoz gondot a javítása. Debreczeni László számítása szerint a 40 napos, közel 20 ezer kilométeresre tervezett afrikai autós kaland mindenestől 8-10 ezer euróba kerül csapatonként. Legnagyobb költséget az autó szállítása és az utazás jelenti, hiszen Afrikában étkezni akár 1 dollárért is lehet, egy tele tank üzemanyag pedig 20 dollárba kerül, sorolta Debreczeni László, aki szerint száraz és konzerv élelmiszereket itthonról is visznek magukkal.

Kérdésünkre, hogy mennyire veszélyes egy ilyen afrikai kalandtúra, Debreczeni László elmondta: tapasztalatuk szerint csak saját hibájukból adódóan kerülhetnek veszélybe, ezért fontos, hogy minden helyi szabályt legszigorúbban betartsanak. Példaként említette, hogy tavaly az volt a legveszélyesebb helyzetük, amikor Tanzániában olyan helyen autóztak, ahol többször is ki volt táblázva, hogy katonai övezet és tilos ott megállni. Ezt nem vették komolyan, és ahelyett, hogy átautóztak volna az övezeten, letáboroztak, de azonnal megjelentek a felfegyverzett, fenyegető katonák. Szerencsére sikerült kimagyarázni magukat és sértetlenül folytathatták útjukat, mondta Debreczeni László.








EZT OLVASTA MÁR?

X