Emberi maradványokat találtak egy Iaşi megyei településen


-A A+

Kivizsgálást indított a Iaşi megyei katonai ügyészség azokkal az emberi emberi maradványokkal kapcsolatban, amelyeket június 29-én találtak Vulturi településen, közel egy kilenc évvel ezelőtt felfedezett tömegsírhoz.

A katonai ügyészség az Elie Wiesel Holokausztot Tanulmányozó Országos Intézet beadványa nyomán kezdte el a kivizsgálást. A legfőbb ügyészség tájékoztatása szerint 2019. június 29-én a Popricani községhez tartozó Vulturi településen egy régészeti ásatás során bukkantak az emberi maradványokra, közel ahhoz a helyhez, ahol 2010-ben tömegsírt fedeztek fel. 2019. június 30-án az ügyészek elkerítették a helyszínt, ahol az emberi csontok mellett fel nem robbant lövedékeket és gránátokat is találtak.

2010 októberében egy iaşi-i régészcsoport talált ugyanazon a környéken emberi koponyákat, csontokat, lövedékeket. A törvényszéki orvostani vizsgálat során megállapították, hogy férfiak, nők és gyerekek holttestei egyaránt porladtak a tömegsírban. A jelek arra utaltak, hogy az emberi maradványok az 1941 nyarán véghezvitt zsidóellenes pogrom áldozataié lehetnek.








EZT OLVASTA MÁR?

X