Előzetes letartóztatásba helyezték a facsádi ámokfutót


-A A+

Emberölés és emberölésre tett kísérlet miatt előzetes letartóztatásba helyezték azt a 33 éves facsádi férfit, aki egy embert halálra vert, további ötöt pedig súlyosan bántalmazott. 

A férfit tíz órán keresztül hallgatták ki az ügyészek, majd 30 napos előzetes letartóztatását kérték a Temes megyei törvényszéktől. Kérésüket a hatóság jóváhagyta.A férfit szerdáról csütörtökre virradóan fogták el a rendőrök Kisbékés településen, Facsád közelében, ahol az első támadást hajtotta végre. A férfi lopott autót vezett, amikor a hatóságok kézre kerítették. Őrizetbe vételekor nem tanúsított ellenállást, és nem is beszélt összefüggően. Állítása szerint egy ikon hatására követte el tetteit. 

A nyomozókhoz közel álló források szerint a férfi vérében három típusú kábítószert találtak, de ezt még meg kell erősítenie a törvényszéki orvostani intézetnek, ahol a biológiai minták elemzése folyik. 

A 33 éves férfi szerdán előbb egy házaspárra támadt rá egy facsádi parkban. A férjet halálra verte, a feleséget kómában vitték kórházba.

Innen kerékpárral az egyik szomszéd faluba, Temeresre ment, ahol bántalmazott egy nőt és két férfit, ellopott egy autót, és elgázolt vele egy személyt.

A rendőrök üldözőbe vették, és bár három lövést is leadtak a járműre, sikerült elmenekülnie.Több száz helyi és környékbeli rendőr 18 órán át kereste a veszélyes férfit, amíg Kisbékésen sikerült elfogniuk.








EZT OLVASTA MÁR?

X