Beismerte tettét a 9 éves gyermekét halálra ütlegelő kolozsvári nő


-A A+

A rendőrségi kihallgatásakor beismerte tettét a gyermeke meggyilkolásával gyanúsított kolozsvári nő. Vasárnap este harminc napos előzetes letartóztatásba helyezték.

Mint korábban írtuk, a rendőrök egy lakossági bejelentés alapján szálltak ki vasárnap hajnalban egy kolozsvári lakásba, ahol holtan találtak egy 9 éves kisfiút. A gyermek testének 80 százalékát ütésnyomok borították, és a kórbonctani vizsgálat igazolta, hogy erőszakos halált halt.

A kisfiú 36 éves anyját a helyszínen őrizetbe vették, és a nap folyamán kihallgatták. Traian Morar, a Kolozs megyei rendőrség szóvivője a Mediafaxnak elmondta, hogy a nő beismerte a tettét, de nem adott semmilyen magyarázatot rá.

Az áldozat az ikertestvérével, a 11 éves testvérével, az anyjával és anyja élettársával lakott egy szociális lakásban. A tragédia után a három kisfiút egy gyermekelhelyezési központba vitték. A gyermekvédelmi igazgatóság szóvivője, Alina Chiorean közlése szerint a halálra vert kisfiú ikertestvérének testén is ütésnyomok látszanak.

A szóvivő elmondta, korábban egy ideig a három gyereket hivatásos nevelőszülők gondozták, de aztán visszakerültek az anyjukhoz.








EZT OLVASTA MÁR?

X