Kertben termeszthető memóriaserkentő


-A A+

A rozmaringot szimatolók memóriája 60-75 százalékkal jobb azokéhoz képest, akiket nem tettek ki az illóolaj jótékony hatásának a newcastle-i Northumbria Egyetem munkatársainak kísérletsorozata alapján, míg más kutatások a hosszú távú memóriával kapcsolatban elért pozitív eredményről számoltak be – adta hírül a MediPress.

„Jelen tanulmányban a prospektív memóriára összpontosítottunk, tehát azon képességre, mellyel észben tartjuk a jövőbeni eseményeket és teendőket” – mondta Dr. Mark Moss, aki a Brit Pszichológiai Társaság Harrogate-i konferenciáján mutatta be az eredményeket.

A kísérlet során négy csepp rozmaring illóolajat adagoltak egy szoba párásító rendszerébe öt perccel azelőtt, hogy az alanyok beléptek volna. Összesen 66 önként jelentkező egészséges felnőtt vett részt a vizsgálatban, közülük véletlenszerűen választották ki, kik mennek illatosított és illatosítatlan helyiségbe. Mindkettőben ugyanolyan feladatok vártak rájuk, amelyek segítettek feltérképezni a prospektív memóriájukat. A résztvevők hangulatukra vonatkozó kérdőívet is kitöltöttek, és vérmintát is szolgáltattak, hogy kiderüljön, milyen koncentrációban van náluk jelen a memóriaserkentő hatásáról ismert 1,8-cineol, más néven eukaliptuszolaj.

Az eredmények alapján a rozmaringgal illatosított szobában jobban teljesítettek: pontosabban emlékeztek eseményekre, magasabb pontszámmal és gyorsabban oldották meg a feladatokat. Vérplazmájukban lényegesen magasabb volt az 1,8-cineol szintje. Korábbi kutatások már utaltak rá, hogy az illóolaj-molekulák képesek az orrból a véráramba jutni. Ezek a vegyületek a szaglóideg stimulálásával hatnak az agyra.

„Ez a tanulmány segíthet a memóriazavarral küszködők kezelésében” – mondta a kutatásban közreműködő Jemma McCready.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X