Vett egy doboz cigarettát: az elrettentő képről az amputált lábú apja köszönt vissza


-A A+

Egy albán férfi Luxemburgban vásárolt egy doboz cigarettát, aminek elrettentő fotóján az eddigieknél is jobban meglepődött, ugyanis a csomagoláson feltűntetett, amputált végtagú férfi fényképe hatvan éves édesapját ábrázolta – írja az index.hu.

Kiderült, a fényképet a férfi beleegyezése nélkül függesztették ki az EU-ban használt cigarettás dobozokra, mellé pedig azt az üzenetet csatolták, hogy „a dohányzás eltömíti az artériákat”.

A férfi ügyvédet fogadott és feljelentést tett: megkereste a kórházat és az Európai Bizottságot is, mindezt azért, mert állítása szerint lábát egy több évtizeddel ezelőtt elszenvedett támadás miatt kellett amputálni, a fényképet pedig a helyi kórház dolgozói készítették, amikor azt vizsgálták, kaphat-e protézist a levágott végtag helyett.

Bár a Bizottság alapjáraton olyan fényképekkel dolgozik, amelyek szereplői beleegyeztek azok felhasználásába, előfordulhat, hogy máshonnan is kerít illusztráló anyagot, hívta fel a figyelmet a BBC.

Korábban is felbukkant már olyan fotó az EU-ban forgalmazott cigarettásdobozokon, amelyek miatt rengetegen reklamáltak az Európai Bizottságnál. Mindegyik panaszos azt állította, hogy egy beteg hozzátartozójuk látható a képen. Köztük volt egy vajdahunyadi család is, akik fenntartották, hogy a képen látható férfi egy időközben elhunyt hozzátartozójuk. A panaszokat a Bizottság alaptalannak nyilvánította.







EZT OLVASTA MÁR?

X