Meggyilkoltak egy háromszéki férfit, aki egy balesetet akart megakadályozni
Négy bölöni fiatal halálra ütlegelt egy 33 éves férfit, aki balesetet akart megakadályozni azzal, hogy arra kérte a tetteseket, hajtsanak lassabban a szekerükkel, mert félő, hogy elgázolják az út szélen játszadozó gyerekeket. A gyilkosságig fajuló vita szombaton este történt a háromszéki Bölön községben.
A Kovászna megyei rendőrséget szombaton 20.32-kor riasztották az 112-es hívószámon, hogy Bölönben életét veszítette egy 33 éves férfi, akit négy másik férfi ütlegelt, majd elmenekültek, amikor látták, hogy áldozatuk meghalt. A helyszínre érkező nyomozók megállapították, hogy a négy helybéli férfi, szombaton 19.30 körül szekérrel érkezett vissza az erdőből, ahol napközben dolgoztak. Mivel gyorsan hajtottak a későbbi áldozatuk szóban megkérte őket, hogy lassítsanak, mert az út szélén gyerekek játsszanak és félő, hogy elgázolják őket.
Ezt a felszólítást azonban rossz néven vette a szekéren utazó négy férfi, megálltak és az utcán ütlegelni kezdték áldozatukat, amíg az belehalt sérüléseibe. Mint kiderült az áldozat édesapja fia segítségére sietett, ám őt is megverték. A szemtanúk azonosították a gyilkosság elkövetőit. A négy 18 és 32 év közti férfit ez alapján előállította a háromszéki rendőrség, amely gyilkosság és gyilkossági kísérlet vádjával indított bűnvádi eljárást ellenük. A Kovászna megyei törvényszék hétfőn 30 napos vizsgálati fogságba helyezte az elkövetőket.
- 35413 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 35416 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 35416 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 35417 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 35418 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 35419 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni