Telefonbetyár gyerek állította azt, hogy csatornába zárták


-A A+

Vaklármának bizonyult az a bejelentés, amit egy bukaresti gyerek közölt a 112-es segélyhívó számon, hogy csatornába zárták. „Telefonos játékot játszott” – közölte kedd este Raed Arafat, az országos katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője, aki szerint megbírságolják a gyerek szüleit.

Arafat szerint „jelentős számú személyzetet mozgósítottak”, a környéken minden csatornafedőt felemeltek.

„Szerencsére semmi komoly nem történt. A gyermek nem volt veszélyben, ez egy telefonos játék volt, amit most megvitatnak a családdal, és valószínűleg bírságot szabnak ki a gyerek szüleire a visszaélés miatt” – nyilatkozta Arafat a Digi 24 televíziónak.

Daniel Vasile, a bukaresti katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) szóvivője elmondta: a gyerek egy olyan feltöltőkártyás telefonról beszélt, amelyről már korábban is regisztráltak álhívást a 112-es egységes segélyhívószámra.

A szóvivő elmondta: a gyerek közölte, hogy hallja a feje fölött az autókat és a rendőrautók megkülönböztető hangjelzéseit, de egy idő után ellentmondásba keveredett, majd hirtelen bontotta a vonalat, amitől gyanút fogtak a szakemberek és a felszínen kezdték keresni a hívást kezdeményező felet, és négy órán belül meg is találták.

A bukaresti tűzoltók, rendőrök és csendőrök csapatai egy gyereket kerestek kedden, aki kora délután telefonált a 112-es egységes segélyhívószámra és közölte, hogy egy csatornában van, ahová társai lökték be, majd rátették a csatorna fedelét.

A gyerek megmondta, hogy melyik utcában van, ám sem ott, sem a környező utcák alatt futó csatornákban nem leltek nyomára. A 112-es számon szolgálatot teljesítő személy 35 perces beszélgetést folytatott a gyerekkel, hogy megpróbáljon többet megtudni tartózkodási helyéről.








EZT OLVASTA MÁR?

X