Hatéves gyereket gázolt halálra egy kamionos a zebrán


-A A+

Gyalogátkelőn ütött el egy 30 éves nőt és a kíséretében lévő hatéves gyereket az Arad megyei Lippán egy 39 éves kamionsofőr. A gyerek a helyszínen életét vesztette.

A borzalmas baleset csütörtök este fél nyolc tájban történt a 7-es számú országút (DN7) roppant forgalmas, Maros-völgyi szakaszán, amelyen jellemző – különösen a kamionsofőrökre –, hogy a gépjárművezetők a megengedett 50 (helyenként 70) kilométeres óránkénti sebesség helyett 90-100-zal száguldanak át a településeken.

Az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság még vizsgálja a pontos körülményeket, hogy mi okozta a sofőr figyelmetlenségét. Annyit közöltek, hogy a baleset az Arad–Déva menetirány szerinti sávon történt, és utánfutóval ellátott teherautó vezetője volt a vétkes, továbbá, hogy a sérüléseibe belehalt gyermek világosi, nagynénje (aki súlyosan megsérült) pedig muszkai illetőségű.

A gépkocsivezetőt megszondáztatták, e szerint nem volt ittas. Gondatlanságból elkövetett emberölés és testi sértés gyanújával folytatnak vizsgálatot ellene.








EZT OLVASTA MÁR?

X