Vezérigazgatót keresnek a Stonehenge-hez


-A A+

Ötezer éves fennállása óta először keresnek vezérigazgatót a Stonehenge-hez. A munkaköri leírás szerint a sikeres pályázó nemcsak "pr", hanem "dr" felelős is: a közönségen kívül a druidákkal is neki kell megfelelően tartani a kapcsolatot.

Mindezért jól meg is fizetik, évi 65 ezer fontot kap. Az elvárások szerint a Stonehenge vezérigazgatójának mindenekelőtt meg kell őriznie "a kövek méltóságát". Emellett meg kell szerveznie a napfordulós ünnepségeket, biztosítani, hogy az évi egymillió látogató élményekben gazdagon távozzon, és irányítani kell a 180 fős stábot, amely részben önkéntesekből áll. Mindezen kívül rendszeresen találkoznia és tárgyalnia kell a druidák vezetőivel, köztük a magát Arthur Pendragon királynak (ki)nevezővel.

Az igazgatói állást az Angol Nemzeti Örökség Hivatala hirdette meg. Május 5-ig lehet jelentkezni - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X