74 éves szatír vetette rá magát az 5 éves kislányra


-A A+

Rokonlátogatás álcája alatt akarta kiélni állati ösztöneit egy 74 éves Brălia megyei férfi, aki megpróbált megerőszakolni egy 5 éves kislányt - írja a debraila.ro című helyi portál.

A lap beszámolója szerint az eset még vasárnap történt a Brăila megyei Ulmu községben, ahol a 74 éves szatír - kihasználva, hogy kettesben maradt az 5 éves kislánnyal - rávetette magát védtelen áldozatára. A kislányt az mentette meg támadójától, hogy édesapja időben visszatért a szobába és rajtakapta az idős férfit. 

A kislány édesanyja azonnal értesítette a történtekről a rendőrséget, amely 30 napos előzetes letartóztatásba helyezte a férfit. Faurei-i bíróság kedden jóváhagyta az ügyészség eljárását, így a 74 éves férfi ellen kiskorú ellen elkövetett nemi erőszak kisérlete vádjával indítottak eljárást. 








EZT OLVASTA MÁR?

X