Kokainnak álcázott lisztet vásárolt 80 millió forintért egy magyarországi férfi


-A A+

Nyolcvanmillió forintot csaltak ki egy tokaji férfitól, aki azt hitte, részese egy drogüzletnek, és nagy mennyiségű kokainra tett szert, kábítószer helyett azonban lisztet kapott – írja az index.hu portál.

Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása alapján a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) F. László és társai ellen nyomoz bűnszövetségben, üzletszerűen, különösen nagy kárt okozó csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt. A 36 éves férfi ugyanis öt társával együtt a júniustól júliusig tartó időszakban több mint százmillió forintot csalt ki egy tokaji férfitól, akinek négyszeres anyagi haszonnal kecsegtető kábítószer-kereskedelmi üzletet ajánlottak.

Június 8-án Budapesten történt meg az üzletkötés első része, ahol 15 millió forintot vettek át a becsapott férfitól, és céljuk 60 ezer kábítószernek mondott „tabletta” beszerzése volt. A gyanúsított férfi bűntársaival együtt eljátszotta a drogvásárlást, amelyet közben telefonon közvetített üzletfelének. Június 26-án egy külföldről érkező 180 milliós drogszállítmány éjszakai átvételét színlelték: az átadást a 37-es úthoz szervezték, és a közelben "találták meg" az előzőleg elrejtett egyenként egykilós, lefóliázott csomagokat, amelyekért a becsapott fél 45 millió forintot fizetett. A sértettet úgy győzték meg, hogy próbaadagot vettek a lisztből, és az "ellenőrzést" követően azt mondták, az anyag százszázalékos tisztaságú kokain.

Júliusban három alkalommal összesen 20 millió forintot csaltak ki a férfitól a kokainüzletből fennmaradó tartozásuk címén, így az állítólagos drogüzlettel 80 millió forinttal károsították meg őt. Az ügyletek mögött nem volt tényleges kábítószermozgás, így kereskedelem sem valósult meg - áll a közleményben. F. László milliós fizetséget adott bűntársainak a közreműködésükért a csalással megszerzett pénzből.

A nyomozás megállapította, hogy F. László korábban már kicsalt 23 millió forintot a tokaji férfitól. Akkor saját - kitalált - tartozása miatt zálogba került autóinak kiváltására kérte a pénzt. A sértettől így összesen 103 millió forintot csalt ki a férfi.

Szeptember 5-én F. Lászlót és négy társát elfogták. Ötödik bűntársukat körözik. A nyomozók a bűnözői csoport tagjainak otthonában 50 millió forint értékben foglaltak le járműveket, ingóságokat. A bíróság vasárnap elrendelte mind az öt ember letartóztatását.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X