Havi 700 eurót kaphatsz, ha hajlandó vagy Olaszországba költözni


-A A+

A dél-olasz Molise régió vezetése pénzért szeretne életet lehelni az elnéptelenedett tartományba - írja a cnn.com.

Három éven át havonta 700 eurót kínál az újonnan betelepülőknek Molise régió vezetése. Az Olaszország déli részén található Molisét kevesen lakják, a kedvezőtlen földrajzi viszonyok és a XX. század elején megindult kivándorlási hullám miatt.

Az új lakosok a három éven át folyósított támogatásból összesen 25 ezer euróhoz juthatnak, de ennek van néhány feltétele. Elvárás ugyanis, hogy az újonnan betelepülők olyan településre költözzenek, ahol kétezer főnél kevesebben laknak. Emellett az érkezőknek nyitniuk kell egy vállalkozást is.

Donato Toma, Molise régió elnöke azt mondta, a céljuk az, hogy az emberek náluk fektessenek be. „Bármilyen tevékenységbe belevághatnak: pékséget, éttermet vagy papír-írószer boltot is nyithatnak. Mert mi nem csupán a népességnövekedését szeretnénk elérni. Az embereknek szükségük van infrastruktúrára és olyan tényezőkre, ami miatt szívesen maradnak a falvakban.” Toma bejelentette azt is, hogy a 2000 lakosnál kisebb városokban tízezer eurót kaphat az, aki valamilyen infrastruktúrát kiépít, vagy egy kulturális tevékenységeket előmozdít.








EZT OLVASTA MÁR?

X