Újabb román horrortrélereket kapcsoltak le a magyar rendőrök az M1-esen


-A A+

Egy román állampolgárságú sofőrt egy, egy másikat pedig nyolc hónapra eltiltották a vezetéstől a magyar hatóságok a „horrortrélereik” miatt.

A police.hu arról számolt be kedden, hogy a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztály rendőrei hétfő kora délután az M1-es autópálya 107-es kilométerszelvényénél végrehajtott közlekedésrendészeti ellenőrzés során szűrtek ki a forgalomból két román hatósági jelzésű gépjárművet.

A járműszerelvények Hegyeshalom felől Budapest irányába haladtak, amikor a járőrök megállították őket. A tengelysúly-mérések ismét mindkét esetben szabálytalanságot mutattak ki, a kisteher-gépjárművek és a szerelvényük súlya a megengedett legnagyobb össztömeget jelentősen meghaladta.

A tetten ért román sofőröket előállították a Győri Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztályára, ahol a hatóság gyorsított eljárás keretében a szabálysértők egyikét egy hónapra eltiltotta a járművezetéstől. Társa – mivel már korábban is követett el hasonló szabálysértést- nyolc hónap eltiltást kapott. Ezen kívül mindkettőjüket pénzbírsággal is sújtották a rendőrök.








EZT OLVASTA MÁR?

X