Ialomițai tragédia: a kamionsofőr az ütközés előtt pihenőt tartott


-A A+

A baleset helyszínétől 3 kilométerre állt meg pihenni a szombat hajnali tragikus tömegbalesetet – vélhetően – okozó kamionsofőr, jelentette be szombat este Răzvan Cuc közlekedési miniszter. 

Mielőtt áthajtott volna a szembejövő sávba és frontálisan ütközött volna a kisbusszal, a teherautót vezető férfi megállt pihenni egy településen – 3 kilométerre a baleset helyszínétől –, és egy vendéglátóipari egységben kávét fogyasztott. Cuc miniszter elmondta, éppen ezért nem hiszi, hogy a halálos ütközés a kamionsofőr fáradtsága miatt történt. 

Ugyanakkor sikerült megszerezni a teherautóból a tachográfot, ahonnan a szakértők újabb adatokat gyűjthetnek. A közlekedési szaktárca vezetője bejelentette azt is, miniszteri rendelettel olyan műszereket fognak bevezetni, amelyek retinavizsgálattal képesek felmérni a kamionsofőrök fáradtságát, egy másik készülék pedig hangjelzéssel figyelmeztetné a sofőrt, ha kitér a sávból. 

Mint írtuk, az idei év legsúlyosabb autóbalesete Ialomița megyében történt szombat hajnalban, a DN2A jelzésű úton, ahol frontálisan összeütközött egy kamion és egy kisbusz. Az előzetes vizsgálatok szerint a balesetet a teherautó vezetője okozta, aki vélhetően elaludt a kormánynál, járműve pedig áthajtott a szembejövő sávba, ahol frontálisan ütközött a kisbusszal. 

Kilencen a helyszínen életüket vesztették, egy sérült pedig a mentőben halt meg. Mindkét gépkocsivezető meghalt, ami nehezíti az eset kivizsgálását. A sérülteket kórházban kezelik, többen műtéten estek át, van, akinek állapota kritikus. 

(Címlapfotó forrása: antena3.ro)








EZT OLVASTA MÁR?

X