FRISSÍTVE - Megöltek a fatolvajok egy erdészt Máramaros megyében


-A A+

FRISSÍTVE: Holtan találtak rá egy erdészre szerda este a Máramaros megyei Oláhlápos és Rogoz szomszédságában levő hegyvidéki erdőben. Az 37 éves férfit valószínűleg fatolvajok ölték meg – nyilatkozta csütörtök hajnalban máramarosi törvényszéki ügyészség főügyész-helyettese.

Bogdan Gabor elmondta, az erdészt egy vadászfegyverrel lőtték le. Florina Meteş, a Máramaros Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, egy 37 éves férfiról van szó, akinek holttestét a Rogoz és Oláhlápos települések közötti erdőben találták meg, az ügyben nyomozást indítottak.

A nyomozáshoz közel álló források szerint az erdész holttestére egy szakadékban találtak rá. A  Romsilva igazgatója, George Mihăilescu elmondta, tudomása szerint a saját fegyverével lőtték le a férfit a fatolvajok. „Három gyermek maradt árván a fatolvajok miatt” – jelentette ki.

FRISSÍTÉS: Ez már a második eset, hogy a Romsilva egyik alkalmazottját meggyilkolják szolgálata gyakorlása közben: egy hónnapal ezelőtt a Iaşi megyei erdészeti hivatal Paşcani erdészeti körzetének alkalmazottját, Răducu Gorcioaiát ölte meg három, illegális fakivágás közben meglepett személy. Az elmúlt öt évben sok támadás érte az illegális fakivágások megelőzésén munkálkodó erdészeket. 2014 és 2018 között 168 esetet regisztráltak, az év eleje óta pedig 16 ilyen eset történt, mutat rá a Romsilva közleménye.








EZT OLVASTA MÁR?

X