Eltűnt egy magyarországi férfi Pádison: a gépkocsiját és hátizsákját megtalálták


-A A+

Negyedik napja keresnek a hatóságok egy magyarországi túrázót a Bihar-hegységben – közölte a Bihar megyei rendőrség. A miskolci születésű, debreceni lakcímmel rendelkező 29 éves férfi több mint egy hete érkezett túrázni az Erdélyi-szigethegységhez tartozó Bihar-hegységbe.

Alina Farcuta rendőrségi szóvivő az MTI-nek hétfőn elmondta: a fiatalember családja múlt pénteken értesítette a rendőrséget, hogy nem sikerül kapcsolatba lépniük vele. Hozzátette: a családtól tudták meg, hogy J. P. egy hete vasárnap indult el a Pádis-fennsíkra, ahová meg is érkezett, de a csütörtöki nap után már nem válaszolt a telefonhívásokra.

Azóta több hatóság egységei kutyák bevonásával keresik, de egyelőre csak a férfi gépkocsiját és hátizsákját találták meg. A rendőrség – a család beleegyezésével – a fiatalember személyleírását és fényképét is közzétette a sajtóban, a lakosság segítségét kérve a megtalálásához.

Adrian Marin, a Bihar megyei hegyimentő szolgálat szóvivője az MTI-nek elmondta: egy túrázó csütörtök este jelentette, hogy az Elveszett Világ turistaúton a Fekete-zsomboly közelében megtalálta az eltűnt férfi táskáját, benne az iratait és fényképezőgépét.

Camelia Rosca, a keresést irányító megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) szóvivőjének közlése szerint a keresésben a tűzoltóság, a csendőrség, a rendőrség és a hegyimentők csoportjai, valamint az Erdélyi-középhegység Natúrpark személyzete vesznek részt. Szombatig mintegy 170 hektáros területet sikerült átfésülni. Hozzátette: jelenleg 17 tűzoltó, hét csendőr és két hegyimentő van a térségben. Megjegyezte: óriási, helyenként sziklás, szakadékos területet kell átfésülni, ezért sok időbe telhet a keresés.








EZT OLVASTA MÁR?

X