A külügy megerősítette: egy romániai házaspár és két gyermeke vesztette életét Magyarországon


-A A+

A bukaresti külügyminisztérium megerősítette, hogy életét vesztette négy román állampolgár – egy házaspár és két gyermeke – a hét halálos áldozatot követelő magyarországi balesetben.

Mint korábban írtuk, egy Budapest felé tartó szerb kamion hétfőhajnali fél három körül az autópálya 146-os kilométerénél, Balástya közelében átszakította a szalagkorlátot és összeütközött a szemközti sávokban odaérkező két személyautóval. A járművek kigyulladtak, az autókban utazó hét ember a helyszínen meghalt.

Az egyik személyautóban négy román állampolgár - két felnőtt és két gyermek - utazott, a másik jármű utasainak azonosítása még tart - közölte Szabó Szilvia, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel. Hozzátette, a rendelkezésre álló adatok szerint feltehetőleg műszaki hiba okozta a balesetet.

A HotNews portál kérdésére a bukaresti külügyminisztérium közölte: a szegedi román főkonzulátus munkatársai felvették a kapcsolatot a magyar hatóságokkal. Adatokat kértek a balesetben elhunyt négy román állampolgár személyazonosságáról, és intézkednek a hazahozatalukról.








EZT OLVASTA MÁR?

X